Keresés a Bibliában

6 1Akkor ezt mondta Salamon: Az ÚR mondta, hogy homályban kíván lakni. 2Házat építettem neked lakásul, maradandót, örök lakóhelyül. 3Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, miközben Izráel egész gyülekezete állt. 4Ezt mondta: Áldott az ÚR, Izráel Istene, aki ígéretet tett apámnak, Dávidnak és azt hatalmával be is teljesítette. Ezt mondta: 5Attól a naptól fogva, hogy kihoztam népemet Egyiptom földjéről, nem választottam várost Izráel egyetlen törzséből sem azért, hogy házat építsenek, és ott legyen az én nevem. És nem választottam ki senkit, hogy fejedelme legyen népemnek, Izráelnek. 6De most kiválasztottam Jeruzsálemet, hogy ott legyen nevem, és kiválasztottam Dávidot, hogy népemnek, Izráelnek a vezetője legyen. 7De amikor apám, Dávid, házat akart építeni Izráel Istene, az ÚR neve tiszteletére, 8akkor ezt mondta apámnak, Dávidnak az ÚR: Azzal, hogy házat akartál építeni az én nevem tiszteletére, jót akartál. 9De te nem építheted föl azt a házat, hanem a fiad, aki a te véredből származik, ő építi majd föl azt a házat nevem tiszteletére. 10Az ÚR teljesítette ígéretét, amit tett, mert amikor én apámnak, Dávidnak a helyére léptem és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az ÚR, fölépítettem ezt a házat Izráel Istene, az ÚR neve tiszteletére. 11És elhelyeztem ott a ládát, abban van az ÚR szövetsége, amelyet Izráel fiaival kötött. 12Azután odaállt Salamon az ÚR oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, és kiterjesztette kezeit. 13Salamon ugyanis egy emelvényt készíttetett rézből, és azt a bekerített hely közepén helyeztette el. Hossza öt könyök, szélessége öt könyök, magassága pedig három könyök volt. Föllépett rá, majd térdre esett Izráel egész gyülekezetével szemben, kezét kiterjesztette az ég felé, 14és ezt mondta: URam, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem az égben, sem a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak. 15Megtartottad, amit ígértél szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon. 16Most azért, URam, Izráel Istene, tartsd meg, amit szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak ígértél, amikor ezt mondtad: Nem vesznek ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek, de csak akkor, ha fiaid ügyelnek útjukra, és törvényem szerint élnek, ahogyan éltél te is. 17Most azért, URam, Izráel Istene, váljék valóra ígéreted, amelyet szolgádnak, Dávidnak tettél! 18De vajon lakhatik-e Isten a földön az emberekkel? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged. Hát még ez a ház, amelyet én építettem! 19Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, URam, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és imádságot, amikor szolgád színed előtt imádkozik! 20Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről azt mondtad, hogy ott lesz a te neved. Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik! 21Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor imádkoznak ezen a helyen! Hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik! 22Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerítik, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban, 23te halld meg a mennyből, és tégy igazságot szolgáid ügyében: fizess meg a bűnösnek, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be az igazságát, és bánj vele igazsága szerint! 24Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezik ellened, de azután megtér, és vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik, és könyörög színed előtt ebben a házban, 25te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét, és hozd vissza arra a földre, amelyet neki és őseinek adtál! 26Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeznek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket, 27te hallgasd meg őket a mennyből, és bocsásd meg szolgáidnak és népednek, Izráelnek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül! 28Ha majd éhínség lesz az országban, vagy dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár lesz, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség lesz, 29akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás és fájdalom, és kiterjeszti a kezét e ház felé, 30te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered az emberek szívét, 31hogy féljenek téged és járjanak a te utaidon, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál. 32Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nagy nevedért, erős kezedért és kinyújtott karodért, ha eljön és imádkozik ebben a házban, 33te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. 34Ha majd néped hadba vonul ellenségei ellen olyan úton, amelyen te küldöd, és hozzád imádkozik e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 35te hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! 36Ha vétkeznek ellened, mert nincs ember, aki ne vétkeznék, és megharagszol rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, és foglyul ejtve fogságba viszik őket, távoli vagy közeli országba, 37de szívből megtérnek azon a földön, ahova fogságba vitték őket, ha megtérnek, és így könyörögnek hozzád fogságuk földjén: Vétkeztünk, bűnt követtünk el, gonoszul cselekedtünk! 38Ha teljes szívükből és teljes lelkükből megtérnek hozzád fogságuk földjén, ahol őket fogva tartják, és imádkoznak hozzád országuk felé fordulva, amelyet őseiknek adtál, a város felé, amelyet kiválasztottál, és a ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 39hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! Bocsásd meg népednek, hogy vétkezett ellened! 40Most azért, Istenem, legyen nyitva szemed, és füleddel figyelj az imádságra ezen a helyen. 41És most indulj el, ÚRisten, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája! Papjaidat, ÚRisten, vedd körül szabadításoddal, híveid pedig örvendezzenek a jónak! 42ÚRisten, ne fordulj el fölkentedtől: gondolj arra, hogy milyen kegyelmes voltál szolgádhoz, Dávidhoz!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet